Egy telefonhívás margójára... avagy demensnapló helyett

 Na! Ma lezajlott az a 'beszélgetés' (pontosabban a részemről kiabálásba torkolló diskurzus) bátyám... konkrétan bátyám felesége és köztem, 
amiről azt gondoltam, hogy a hagyatéki tárgyalásig hátralévő akárhány hónap alatt nem lesz vérnyomás-emelő faktor számomra.
Bátyám hívott, hogy az ügyfélkapun keresztül kaptak 'feladatot': a hagyatéki leltárral kapcsolatban kell nyilatkozniuk. Természetesen az
ehhez szükséges adatokat, iratokat is nekem kell előbányásznom.  Szóba került apám bankban tartott pénze, lévén a számlaadatok is kellenek.
A beszélgetés ezután kezdett érdekesebb mederbe terelődni. Megkérdezte bátyám felesége a háttérből -jó szokás szerint bátyám nem szólt, hogy 
a telefont kihangosította és hall mindent a felesége is-, hogy és mit csinálok ezzel a nagy házzal? Mégis mi a faszt csinálnék: belakom. 
Évtizedeken keresztül egy szobában húztam meg magam. Amikor a bátyám elköltözött, az Ő szobájába is apám vackolta be magát. 
Apám az én használatomban lévő szobában is 'részvényes' volt egy szekrény erejéig, ahol a ruháinak egy részét tartotta. Így reggelente,
amikor dolgozni ment, benyitott hozzám. Nem érdekelte, hogy alszom, felgyújtotta a villanyt.
Ebben a szobában sem élhettem igazán. Ha zenét hallgattam, ha zenéltem, doboltam, zavartam az alsó szinten élő szüleimet.
Gyermekkori, osztálytársaim által elkövetett zaklatások miatt magamba gubóztam, nem jártam társaságba, kerültem az embereket... mert utáltam
őket. Fiatalságom így telt. Pontosabban a hobbimnak próbáltam meg élni, csakhogy akkoriban nem volt sok pénzem, korrekt fizetésem. De vettem 
hanglemezeket és mára egy szép kollekciót mondhatok magaménak. 2000-2001 környékén kezdtem el a 'műszaki múzeum' -izé, stúdióm összeállítását. 
Az akkor vásárolt dolgaimmal (Alesis ADAT XT, Yamaha 01V, két darab AKG C2000B mikrofon, KORG Triton szintetizátor) 2012-ig elvoltam. 
2012-ben vettem egy KORG D3200 32 sávos DAW-ot. De a gépszíj 2016-ban kapott el. 
El kell mondanom, hogy 2005-ben bátyám feleségének a lánya (akkor 11-12 éves volt) meglopott több részletben, az utolsó szembe tűnő alkalommal
borítottam a bilit, aminek az lett a vége, hogy apám se nekem hitt (egyedül jóanyám fogta a pártomat). Apám szerint a 'narkós haverjaim' 
lophattak meg. Egy haverom volt. Szívott füves cigit (én is, először 1998-ban). Narkós lenne? És én is? Hát jó, vállalom. De a haverom
nem lopott meg, és nem csak azért, mert nem szorult rá.
A bátyám felesége pedig színpadias módon tovább tágította az apám és köztem lévő szakadékot. Miután a drága menye benyőgte, hogy ő ide nem hozza
el az unokát, apám ha látni akarja, Ő menjen el hozzájuk. Apám ezt úgy élte meg, hogy én elszakítottam őt az unokájától és kis híján kitagadott.
Érthető okokból a bátyám feleségével fennálló amúgy sem felhőtlen viszony tovább romlott. 1-2 hetente azért eljöttek később látogatóba és ha a kedves
unokának, vagy nekik kellett valami, nem voltak szívbajosak. Apuci meg jó fejős tehén módjára csengette a zsozsót. Az unokáért, az utódot produkáló
bátyámnak és családjának bármit IS megadott volna. Én már 1993 -az unoka születése előtt sem voltam annyira jóba apámmal... kamasz voltam, problémás.
De 1993 után még inkább kiestem a pixisből. 
Gyűlöltem minden alkalmat, amikor látogatóba jöttek. 'Menekültet' játszottam a szobácskáman. Apám menyének hangjától is ideglobbot kaptam... és
rendszerint mindig ő akart a középpontban lenni. Produkáltatta a gyerekét ezerrel.
Mindig, amikor tudtam előre, hogy jönnek (mert volt, hogy bejelentés nélkül jöttek, ami szerintem pofátlanság valahol), akkor hőbörögtem, amit
anyám volt kénytelen elszenvedni. Ő (anyám) két tűz között volt és apám és köztem, köztem és bátyámék között dúló ellenségeskedés miatt sokat 
örlődött... és bizony, talán ennek is 'köszönhető', hogy a piához nyúlt, aminek évekkel, évtizedekkel később meg is lett a böjtje. 2022-ben a rák
vitte el, többszörös áttéttel. Többek között a májára is kiterjedően. De erről majd később.
Szóval 2005 -ben beraktam az el nem lopott pénzemet bankba. Írtam, hogy nem kerestem akkoriban jól. Első munkahelyemen konkrétan pályakezdő minimálbért
kaptam (12000, majd 15000 Forint)... vagy éppen azt se kaptam meg, mert hogy az apámmal közös főnökünk szerint nem kapta meg a Munkaügyi KP-tól utának
a felemelt minimálbér támogatást, vagy mit. Írtam a Központnak, nekem adtak igazat. Válaszukat a főnök orra alá dörgöltem és kértem a három hónapja
elmaradt 9000 Forint különbözet kifizetését is. Megtagadta. Én meg kiléptem, amit persze apám zokon vett.
Na, de ennek a szarevő ex-főnöknek a fia más fából volt faragva. A Hilton szállodalánc műszaki igazgatójaként sem kereshetett rosszul, de mellette
fusizott a Konrad Adenauer Alapítványnál: konferenciákat hangosított, tolmács berendezést telepített, üzemeltetett. Alkalmanként megkért engem, hogy
ugorjak be helyette. Ezen alkalmakkor igen jó pénzeket osztott le nekem.
Ezt a zsét gyűjtögettem... ezt dézsmálta meg a hm, unokahugom (vagy ki ő nekem?). Ezt raktam be 2005 -ben a Budapest Bankba. Onnan sajnos pár évvel
később -jó marketing szöveg (nettó hazugság)  miatt átraktam az ING -hez (NN-hez). Rábeszéltek később még egy dologra, amibe beleugrottam, de aztán
nem akartam már csinálni. Így fel kellett törni a betétet és először csak a 40% -át, majd legalább egy hónapnyi zseton befizetése után nagy kegyesen
a lekötött pénzem 60 vagy 70 százalékát kaptam vissza. Kamatostól is kevesebbet, mint amit 2005-ben beraktam.
Visszatérve a hobimhoz, a stúdiófejlesztéshez: 2016-ban vettem ki nagy veszteséggel a 2005-ben lekötött (el nem lopott) pénzem. Ekkor, ebből kezdtem
csak bele igazán a  hangszerpark, hangtechnika fejlesztésbe. Több hónapig gyűjtögettem utána egy-egy új cucc megvásárlására. Mindent számlákkal tudok 
igazolni. 2026-ra több racknyi cucc, hangkeltő eszköz gyűlt össze. Ergó egészen apám 2026. március 11-ig bekövetkező haláláig egy szobába zsúfoltam be
a cuccok nagyját, de jutott az 'új' alvós szobámba (miután apám már nem lakta be bátyám régi szobáját, átpofátlankodtam... áthoztam az ágyamat), 
akusztikai panelek pedig még a pincében is vannak, évek óta ott várják, hogy kitapétázzam velük a falat.
Tehát mi a célom a lakással, házzal? Végre ÉLNI és zenélni, stúdiózni, saját  magam és mások részére is.

Visszakanyarodva a bátyámékkal folytatott beszélgetésre... Természetesen bátyám felesége kérdezett rá, hogy hogyan gondolom az osztozkodást bátyámmal.
Mondtam: bátyám pár éve kijelentette, hogy neki nem biztos, hogy kell ez a ház. Családi ikerház, osztatlan telek, hülye szomszéd... közös lónak
túrós a háta, stb. 
Sejtettem, hogy bátyám vadítva lesz a felesége által. De ezeket a kényes kérdéseket nem bátyám tette fel, hanem a felesége, akinek NETTÓ SEMMI KÖZE
SINCS SEMMIHEZ, lévén a bátyám és én vagyunk az örökösök. Ő maximum a férje (bátyám) elpatkolása után örökölhetné bátyám részét.
Úgyhogy, ha bátyám korábbi kijelentésével ellentétben mégis igényt tart a ház felére, akkor -azon túl, hogy nem kapják meg sem az örökölhető teljes
KP-t, sem az autó eladásából befolyó teljes zsetont (mert a felét akkor naná, hogy én viszem!), de 'megöröklik' a házzal járó kiadások felét is.
Telekadó, ingatlanadó, kommunális adó (ha a számításaim nem csalnak, csak ez a három tétel évi 470000 Ft!), a lakás 12 fokig történő felfűtésének
ráeső hányadát (a fűtésrendszer, a ház állagának megóvása miatt ennyire mindenképpen szükséges felfűteni a házat, ami bátyám érdeke is lesz, tehát
Perkáljon!). Továbbá bármilyen egyéb kiadás fele őt terheli majd: a kazán évenkénti felülvizsgálata, lakásbiztosítás... és a felújítások, állagmegóvó
beavatkozások, káresemények biztosító által meg nem térített részének 50%-a, stb. Ez esetben fillérre pontosan el kell számolnunk az eddig engem
terhelő kiadásokkal is! Holttest hűtése, hamvasztás, autó súlyadó, KGBF, szélkár következtében új tetőtéri kibúvó ablak legyártatása, beépíttetése,
stb. Meg nem kérdezték volna, mennyit adjanak bele, milyen kiadásaim voltak. 1 hónap alatt majd' 600000-et basztam ki az ablakon. Válaszuk: miért nem
szóltam nekik? Miért, szólni kell? Magatoktól nem jut eszetekbe? Ja persze! Ti úgy gondoltátok, hogy ebből a 'buliból' csak bevételetek lesz, a
kiadási oldal meg rám hárul? Hát a lófaszt, mama! (Utólag biggyesztem ide, hogy ha a házról lemondana bátyám, a teljes KP-n kívűl nem kell 'vinnie'
a kiadási oldal ráeső részét...és még a garás élethosszig történő használatát is megkapta volna.)
No, de a lényeg még csak most jön. Részemről fel nem vetődött, hogy a ház mostani piaci értékének felét kicsengessem nekik. Egyrészt, mert a jelenlegi
ár brutális ahhoz képest, amennyit mondjuk a CSOK meg a hiperinfláció, letelepedési kötvényes ruszkik, kínaiak és a lakáspiaci hype (buborék) felfutása
előtt elkérhettünk volna érte. Szomszéd 5-6 éve 35 milliót kért a házrészéért (annyiért meg is vették volna), most 179 milliót. Nem állnak érte sorba.
Bátyám felesége benyőgte,hogy ŐK (ismétlem: ŐK) EL SZERETNÉK ADNI A HÁZAT. 
Kérdem: MI A FASZ VAN? Itt durván felbasztam magam és emelt hangon kezdtem az osztást. Mondom: egyrészt nézze már meg, ki a fasz a két örökös és ha
megtalálta köztük magát  is, na csak akkor pofázzon. Ergo maradjon ki a buliból! Azt nem tudom megtiltani, hogy ne vadítsa a bátyámat, de ezentúl
nem szeretném, ha kettőnk dolgába bármilyen szinten is belefolyna. Tudom, hogy szereti a pénzt és utál engem annyira, hogy simán kibasszon velem,
amennyire tud, de sajnos én sem ma jöttem le a falvédőről és ha kell, bíróságon kötünk ki... lehet, hogy évekig egy fillért sem látnak.
Felvethetném, hogy apámtól kaptak (nem kevés) pénzt az új házukhoz... az a pénz ma a lakás értékének emelkedésével szintén többszörösére rúgna.
Kaptak zsét az autóhoz, bútorra. Az életemből -szó szerint is!- több évtizedet elvettek. Megtűrt fekete bárány voltam itthon.
Továbbá az elmúlt négy évemet is forintosíthatnánk. Anyám haldoklásának menedszselését, apám demenciájával járó összes szarság elviselését.
Nem a bátyámék izgulhattak, hogy vajh' mikor hazatérnek melóból, áll-e még a ház, vagy apám felgyújtotta? Nem a bátyámék mentek többször bejelentést
tenni a yardon, hogy apuci már megint elkolbászolt itthonról. Nem ők pelenkázták, pucolták a szarból is ki a jó öreget. Nem ők jártak vele orvoshoz,
nem ők intéztek ügyet, stb. Részükről az érdeklődés intenzitása -a betegség egyértelművé válása után- látványossan csökkent. Bátyám felesége sem jött
már olyan gyakran, de a lányuk (az unoka) 4 év alatt kb. kétszer-háromszor, ha eljött, telefonon sem vitte túlzásba az érdeklődést. Ja kérem! Pénzes
pasit fogott ki, már nem kell pumpolni nagyapucit... ergo már nem is fontos annyira. Bátyám hetente ugyan telefonált apámnak, de azok a 'beszélgetések'
igen érdekesek és magasröptűek voltak. Ja nem! 'Na ki vagyok? Megismersz?' És ezzel hosszú percek mentek el.
Aztán bátyám idegösszeroppanást kapott. Előtte ott hagyta utált, de legalább biztos állását. Emiatt kezelésre szorult és csak bizonyos kötöttségekkel
ülhetett volán mögé... már ha volt éppen ereje hozzá. Ebből kifolyólag volt, hogy másfél hónapig nem jött(ek) látogatóba. Az általuk segítségnek gondolt
közreműködés annyiban merült ki, hogy bátyám felesége felajánlotta, hogy elviszi a mosandót. Köszi, nagy segítség. Apámra adott ruha (a pelenkától
függetlenül is) 1-2 órán belül húgyos, szaros lett. Én feladtam a mosást és már a saját ruháimat is beáldoztam. Végül négy hullazsáknyi megszentségtelenített
ruhát, két-három hullazsáknyi lepedőt, takarót veszelytettem el hosszú hetek alatt (a kukásoknak hála).
Apám összehugyozott, hányadékos ágyát sem bátyámmal együtt raktuk ki, hogy lomtalanításkor elvihessék. Én rendeltem 28 ezerért teherszállítókat.
Apám idősotthoni eelhelyezésének ügyintézése, papírok beszerzése is általam lett abszolválva. Én szívtam (meg apám), hogy a volt főiskolájához közel eső
idősotthon (ahová először beadtam a papírokat), bezárt. Én intéztem, hogy átdelegálják a papírjait egy másik intézményükbe. Mindezt munka mellett. Nem értem
rá én is idegösszeomlást kapni. Én nekem kellett variálnom a szabadságaimmal... én áldoztam be a pihenésem is, már ami egy demens szülő és a háztartás mellett
lehetséges.
Az én döntéseimen is múlott, hogy apánk legalább eddig élt. Én hívtam rá is (mint ahogy anno anyámra is) mentőt... először 2022 körül, amikor kitámolyogva
a fürdőszobába beesett a klotyó mögé és a szemei fennakadtak. (Vélhetően ekkor kisebb agyvérzést kapott.)
Aztán én hívtam mentőt 2026. február 6-án is, amikor vért hányt. Pech, hogy néhány órán belül hazaeresztették. Én a munkahelyemről délben elkéredzkedve
mehettem a kórházba, hogy hazahozzam. Hazahozzak egy addigra már járásképtelen, legyengült embert. Napokkal korábban már nem állt lábra.
Előtte többször is a földről szedtem össze. Leesett vagy nem tudott visszamászni. S ilyenkor persze összehugyozta a padlót is. (A régi 'szép' idők emlékére,
amikor még megtagadván a pelenka viselését, végigvizelte nekem a szobát, előszobát és a fürdőszobát... és meló előtt takaríthattam fel, legalább ne hordja szét.)
Február 6-a után a szaros pelenkacsere 1 órás művelet volt. Kivergődni vele klotyóra, rátámasztatni a mosógépre (ahonnan persze mindig el akart menni), közben
megemelni a lábait, hogy lehúzhassam a gatyát, a nadrágpelenkát... utána kitörölgetni, megmosni, krémezni... aztán aznap, amikor már én is majdnem feladtam,
pelenkázás hadművelet közben még odakulázott a fürdőszoba padlóra... na én ezután hívtam fel a hangrestaurátor főnökömet, hogy ezt nem bírom meló mellett, apám
most már 0-24 felügyeletet igényel addig, amíg fel nem veszik az idősotthonba.Mivel nem állt már lábra sem a végén, kajálni sem tudott. Hiába raktam közvetlenül az 
ágya mellé az asztalt a kajával. Inni meg szintúgy nem tudott. Mondjuk az ivást korábban sem vitte túlzásba. Szóval főnökömnek mondtam: vagy kilépek, 
vagy folyamatos home office-ra jövök. Ez utóbbit végülis sikerült elintéznie, mint igénybe vehető lehetőség. De nem volt már rá szükségem.)
Február 10-én hívtam ki újra a mentőket, mert apám nagyon gatya állapotban volt. Mondom: ha most nem kap ellátást, meghal.
Kijöttek, én pedig vele együtt a mentővel bementem a Szent Imrébe és úgy asszisztáltam, menedzseltem a dolgokat, hogy még véletlenül se bocsáthassák újra haza
a sokórás vizsgálat után, fektessék be valamelyik osztályra. Rendes fiatal, megértő doki el is rendezte: angiológiára feküdhetett be.
Minden nap mentem be hozzá, etettem, itattam, beszéltem vele az ő szintjén. (Munka után, off course!)
Kb. egy hét után átkerült a krónikus osztályra, ami echte elfekvő jelleget öltött... már ami a vele való foglalkozást illette. Gyógyítás nem folyt. Kapta a 
gyógyszerkéit, pelenkázták. Kb. ennyi. Ja, pelenkát, nedves popsitörlőt is vetettek velem. Oké, egyszer bátyám is vitt be valamit. Sudokrem, valami energiapótló
vitaminos ital... ez utóbbit potyára vettem meg majd' 10 ezerért (24 darabot).
Március elején, egy csütörtökön még tudtam apámmal kommunikálni. Pénteken már csak hebegett, motyogott...és a kezei ki voltak kötözve, hogy ne piszkálhassa a katétert.
A pelus olykor véres volt. A keze aznap el is kékült és az ujjai görcsbe rándultak. Úgy kikötötték. Vasárnap bátyámék mentek, dettó szar állapotban volt, nem lehetett
vele kommunikálni. ÉÉÉÉÉÉS.... hétfőn így került átszállításra az idősotthonba. Reggel 9-re kértem a betegszállítókat, hogy jöjjenek. Gondoltam, én előbb beérek, 
összecsomagolok, papírmunkát, adminisztrációt elintézem. Telefonáltak 7.30-kor a betegszállítók: ők odaérnek 8-ra. Hurrá! És tényleg ott voltak. A zárójelentés viszont 
még sehol. A 'várakozás' további 12 ezrembe fájt. Pedig pont 9-kor indulhattunk el az idősotthon felé, amikorra is eredendően odarendeltem őket. 32000Ft lett csak az 
átszállítás, számlát persze nem kaptam. (Vajh' ennek a felét is felszámíthatom bátyámnak?)
Apámat azonnal befektették az ágyba. Az 'saját akaratával egyezően történt beköltözést' megerősítő papírt már nem tudta aláírni apám. Írni is elfelejtett. Hagyták annyiban.
Másnap (kedden, március 10-én) meló után bementem. A 'nővérkének' látszó valaki mondta: 'jó hogy jön, apjával gond van'. Nem evett, nem ivott két napja.
Amikor beléptem a szobájába (ahol két másik demens volt... egyikük egy szál faszban, mert az összepisilt pelus csíphette a fütykösét), apám már agonizált, a klasszikus
halálhörgést produkálta. Váladék jelenléte is hallható volt lélegzése közben. Kérdeztem, adtak-e neki infúziót? NEM! What the fuck? Orvos van? NINCS! Heee? Főnővér? HAZAMENT.
Orvos amúgy kedden és csütörtökön van. Ezen a kedden nem tudom hol járt, mit csinált, látta-e apám állapotát. Váladékszívó van-e? NINCS! Gondoltam. Lélegeztetőgép? VAN. Hurrá!
Nem működött. Nem tudták kezelni és / vagy hibás volt, mert folyamatosan sípolt. Mire rájöttek, hogy fel kell tölteni vízzel is, elment egy pár perc, de persze ettől függetlenül
se működött. Vérnyomást nem tudtak mérni apámon! Na itt szakadt el a cérna és mondtam, hívjanak mentőt! Kijöttek. A mentős hölgy mondta, hogy ez az agónia, meg fog halni apám.
Ilyen állapotban nem is biztos, hogy be kell-e vinni, illetve nem mindegy, hogy csinálnak-e vele, rajta bármit is, hátha többet ártanak csak vele. Felhívja a konzulensét.
Megbeszélték, beviszik az Uzsokiba. Utánuk mentem BKV-val. Apám eddigre már a sürgősségi 24 órás megfigyelőjében volt. Az éppen tovalibbenő mentős hölgyemény mondta, hogy apámat 
konkrétan szárazon tartották. Értsd: nem itatták rendesen. Ez egyaránt a Szent Imre kórház krónikus osztályának és az idősotthonnak is a bűne! Utóbbi helyről nem hívtak, hogy
jöjjek már be, mert gond van. Ha kedden nem megyek be, apám aznap meghal. (Apám tehát nem egész 2 napot volt az idősotthonban.)
Bemehettem hozzá 'némi' várakozás után. 
Az ottani fiatal doki mondta, hogy innen apám már nem kerül ki s csak az a kérdés, hogy még éjszaka értesítsenek-e (amikorra szerintük exitál), vagy csak reggel hívjanak?
Este 8 körül 'elbúcsúztam' apámtól. Tudván, hogy -bár nincs eszméleténél-, hallhatja még azt, amit mondok. A fülébe súgtam, hogy jó apa volt és ne haragudjon rám, mert
nem egyszer ingerült voltam. Hazamentem. Itthon a papagájom sötétben, zsibbadt, síkideg.
Nem aludtam aznap éjjel. Nem jött telefon. Szerdán, 11-én bementem melókezdet előtt a kórházba. Átrakták apámat a 3-as belgyógyászat / nefrológiára. Oda nem tudtam bejutni, 
csak látogatási időben (15-19 óra között). Úgyhogy munkaidő után (2 órával korábban, 14 -kor indulva Óbudáról), 15 óra pár perckor érkeztem ki Zuglóba. A 3-as belgyógyászatra
ilyen nevű beteget nem vettek fel. De akkor hol van apám? Nem kis idő volt, míg kiderítették, hogy a 2-es belgyógyászaton fekszik, ami az udvar végén egy másik épületben van.
Megtaláltam, a 2. emeletre irányítottak. Onnan meg aztán az elsőre. Éppen adom elő a nyűgömet a pult mögött ülő kiscsajoknak, amikor megcsörrent a mobilom: az orvos hívott, 
hogy apám 15 óra 10 perckor elhunyt. Akkor, amikor én még őt kerestem, hol is van. 15 óra 30 lehetett már ekkor. Bemehettem hozzá, hogy utoljárra láthassam. Addigra már múmia-
szerűen be volt bugyolálva a kórházi lepedőbe. A helyiségben két beteg: egyiknél látogató, a másik vígan, együgyűen kanalazta a levesét. Miközben apám ott haldokolt és / vagy 
éppen bugyolálták be. Remek.
Az orvos mondta, hogy apám tüdőgyulladásban és szívelégtelenségben halt meg... többek között. Tüdőgyuszi a fekvőbetegek 80%-nál borítékolható. De nem érzett fájdalmat, nem
szenvedett, nem volt eszméleténél. Köszönöm, sikerült megvigasztalnia, doktor úr.
És akkor most ezen 'élmények' után intéztem a dolgokat, vívhatok bátyámmal (és a pénzéhes feleségével). Ja, előtte apám Amerikába szakadt húgával is vívnom kellett, hallgatnom
a baszogatásait. Ahelyett, hogy gyászolnék, csak további feladatok vannak. A házat kiganézni, a sok felesleges cuccot kibaszni, elpakolni. A kertet is rendbehozni.
Ezekben is számíthatok bátyámék segítségére? (Költői kérdés volt.)

Én pedig már nem is érzek mást, csak dühöt és életundort. 


Ééééés mindezt együltő helyemben írtam két és fél óra alatt. Alvás helyett. Csak mert a telefonhívással úgy felbaszták az idegeimet és a  vérnyomásomat, hogy úgyse aludnék. 
Most van 23 óra. Hajnali 4-kor kelek. Mikor murdelek meg? Egyesek örülnének... ők örökölnének mindent. Költsék patikára!
    

CD a láthatáron

  A 2017-es online megjelenés után fizikai hordozón is megjelenik - igaz, kibővítve és más dalsorrenddel - az első (és lehetséges, hogy nem is az utolsó), 'Netrológ' című ANTIGLOBAL UNDERGROUND album.

50, vagy 55 példány kerül legyártásra a DVDMaster jóvoltából. (Néhány példányt az ismerősök között osztogatok szét, ezért a nem éppen kerek példányszám.) 

A példányok sorszámozva lesznek és a Bandcamp-ről lesz rendelhető.  Szerzői kiadásról van szó s így hagyományos kereskedelmi forgalomba nem kerül.  

Az album 30 számos, a játékidő 78 perc.

A hanganyag 2001 és 2017 között készült és a 2017 -es online kiadás keretes, konceptalbum jelleget öltött. A CD-s kiadás is őrizni próbálja az eredeti koncepciót (születés - élet - halál... és néhány dolog, ami közte van - mármint az én sivár életemben.) Egy-két szám kikerült az eredeti számlistából, hogy helyettük más dalok kaphassanak helyet, némileg tágítva a megzenésített és megénekelt témák körét.

A tarsolyban maradó további 22 dal sem marad kiadatlan. Terveim szerint lesz egy 'Rest of' album is.

Nem is oly távoli terveim között más zenei projektek szerepelnek, de a szövegek egy része tovább viszi az antiglobalos hagyományokat és kritikus, önkritikus, gunyoros...s talán humoros tartalommal bírnak.

De 'komolyabb', más stílusú zenékben is gondolkodom. A hangzás is jobb lesz, köszönhetően az utóbbi évek stúdiófejlesztésének illetve hangszerpark bővítésének.

A zenei irányultság egyik ága vélhetően az Insomniac Dreamers néven kiadott dal ('Fluorescent sky') vonalát viheti tovább. Bár hasonló névvel más zenekar is jelentetett meg azóta valamit, de úgy sejtem, a névhasználat elsőbbsége engem illetne meg :) Legfeljebb André Insomniac néven fut tovább a projekt.

Egy szintetizátor alapú projektben is gondolkodom. A zenekarnév nem véletlenül lett MODERN TOLKIEN, bár a nyugat-német duó négynegyedes prüntyimüntyijénél komplexebb zene lesz mindenképpen. 

A The Cure -os, Mission -ös, new wave -ves vonal is ki lesz fejtve, mint ahogy a némileg neo-folk, Dead Can Dance -es vonal sem lesz hanyagolva. Hogy mindezek egy vagy több projekt keretein belül valósulnak-e meg, az még a jövő zenéje.  

Kiemelt köszönet illeti egykori osztálytársamat, Zahradnik Ákost (DVDMaster).